A kandahári fogoly [antikvár]

Prológus Elgondolkodva bámulta a szemben ülő görnyedt alakot. Órák óta hintázott már az ócska támlás széken, bakancsos lába az asztalon. Közben számtalanszor eszébe jutott, hogy át akarják verni. Mindig át akarják verni - ez a szakmájával járt. Van, hogy sikerül, de ez a mostani alak nem ilyen volt. Erről rögtön tudta, hogy hazudik. Pofátlanul hazudik. Eleinte majdnem hitt neki, de aztán mégsem. Hiszen ott voltak a felvételek. Az elkobzott bűnjelek. A fegyver. És a vallomások. Sakk-matt. Már csak a kíváncsiság tartotta ott, hiszen a miértet még mindig nem értette. Miért nem mondja el ez a férfi, amit hallani akar, és könnyíti meg mindkettőjük dolgát? A diktafonra nézett. Még itt, a világ végén is be volt poloskázva a kihallgatóhelyiség, de hát ezt nem kellett a fogoly orrára kötni azzal, hogy nem tesznek elé magnót. A látszat kedvéért visszatértek a régi módszerekhez: kézi hangfelvétel és jegyzetelés. Ha ez az átokfajzat végre beszélni kezdene, Brownnak jó esélye volna rá, hogy két nap múlva már el is hagyhatja ezt az istenverte országot.