A kannibálok szigetén [antikvár]

Tizenkét éve, a Snark fedélzetéről pillantottam meg először az Uj-Hebridák szigeteit. Ott álltam a kormánykerék mellett. Mögöttem Jack London (a híres író) és Charmian, a felesége. Hajnalodott. Lassan-lassan bontakozott ki a hajnali párából az első sziget. Kis hajónk nagyokat bólogatott a Csendes-óceán hullámain. Hajam összecsapzott a sós lehelletű szélben. Nyugodtan, szótlan csendben forgattam a kereket, de szívemet hevesen megdobogtatta a szürke vízből varázslat módjára felbukkanó föld. Mert tudtam jól, hogy a Csendes-óceán valamennyi szigetcsoportja közül az Uj-Hebridák a legvadabb hírű. Ott élnek a legfélelmetesebb emberevők. A csoport sok szigetét fehér ember lába alig tapodta még. Hatalmas ismeretlen földek várnak még ott kikutatásra. Izgatott a veszedelem gondolata, hogy bemerészkedem az „oroszlán" barlangjába. Fiatal voltam. De a kalandok szomjúsága ma is olthatatlanul izzik szívemben. Ha ismeretlen népekről, vad törzsekről, ember-nemlátta földekről hallok, ma is édes borzongás fog el és sóvárgó vágyakozás, hogy tengerre szálljak és a magam szemével lássam, hogyan élik ezek a népek kőkorszaki életüket a világ rejtett zugaiban...