A kapitány lánya [antikvár]

Anglia, 1912. áprilisJóval korábban érkeztek. A bőröndök, vászontáskák és csomagok között állva, fél szemmel a terrakottaszínű torony óráját lesve May Smith figyelte, hogyan telik meg a peron utasokkal, miközben a motor távolról hallatszó morajára fülelt. Érezte az égő szén jellegzetes szagát, a kormot és a meleget, mely jelzi, hogy a londoni vonat befut a Trinity Streetre. Néhány utas csupán kézitáskát hozott magával, mások csomagot cipeltek, de mindenki a maga dolgával volt elfoglalva. May a férjére pillantott, aki másodkézből vásárolt legjobb tweedkabátját és puhakalapját viselte aznap, karjában az új kalapjába és kabátjába öltöztetett, s a mocsarak felől süvítő hideg szél ellen vállkendőbe bugyolált Ellent tartva - a kislány megszeppenten szemlélte a körülöttük zajló élénk sürgés-forgást. Annyi újfajta zajt kellett feldolgoznia; nem csupán neki, mindannyiuknak: jöttek-mentek a dobozokkal megrakott kofferkulikat toló, hangosan zörgő hordárok, vagonajtók csapódtak, a szemközti peront széllökések süvítő hangja árasztotta el.Hamarosan be kell érnie a vonatnak. A korai járatot várták, melyen a divatos öltönyt, keménykalapot viselő üzletemberek utaztak, a vonatot, mely Lancashire pamutszöveteit szállította a város szívébe. May legszívesebben felkiáltott volna, akár egy gyerek: Találják ki, hova megyünk! Sose fogják elhinni!" Ám természetesen néma maradt, felvillanyozódva s egyúttal szégyenkezve saját izgatottsága miatt.Ezek az emberek hozzászoktak az utazáshoz, ellentétben vele, aki most ott áll praktikus, háromnegyedes, derekánál összefogott s a szoknyája felett kiszélesedő tengerészkék kabátjában, gondosan9