A kék budoár [antikvár]

Részlet: A kék lámpa udvarában Már a hatodik hete feküdtem ijedségbe dermedt tagokkal, de a szemem már egészen tiszta és nyugodt volt, befelé látott, már nem féltem, nem vártam, nem kinoztam magam, már olyan mindegy volt, ki áll az ágyamnál, ki ad orvosságot és hogy az orvosok még egyre csak a fejüket csóválják. Már le is számoltam magammal: szenvedtem, éltem és alighanem rámegyek, hiába. Vagy: mégis csak felkelek, szenvedni, élni fogok tovább, egy ideig, sokáig, hiába! Egyszer mégis csak lefekszem és milyen nehezen fogok elérkezni idáig is, ahol most vagyok.