A keresztapa örökében [antikvár]

PROLOGUS Dél-Franciaország, Hérault megye, Montpellier, 2018. április 22., vasárnap, 02:40 Romane nem akarta felvenni a telefont - a fiú, akit a szolgálat küldött, egyszerűen gyönyörű volt: magas, izmos, akár egy életre kelt Dávidszobor, ráadásul a Jóisten szemmel láthatólag mindennel felszerelte, amivel kellemes perceket tudott szerezni egy nőnek -, de amikor a készülék a tizedik, tizenkettedik csörrenés után sem hallgatott el, ingerülten oldalra fordult az ágyon, és miközben a mutatóujját felemelve mutatta az előtte álló, a testét a kellemes zenére lágyan ringató fiúnak, hogy „egy pillanat", fogadta a hívást. - Fontos legyen! - mondta, ahogy a füle közelébe tartotta a készüléket. -Halló Anya? Romane ösztönös mozdulattal összehúzta magán a vörös selyemköntöst, ami alatt semmit sem viselt; a köntöst, amit a megelevenedett Dávid vagy három perccel korábban nyitott szét rajta. A fiú rögtön a lényegre akart térni, Romane azonban sosem szeretett kapkodni. Valami magazinban azt olvasta, hogy a férfiak inkább vizuális típusúak, őket egy meztelen női test puszta látványa felingerii, a nőknek viszont elvileg több kell ermél. Ő ilyen szempontból kissé maszkulin volt: imádta nézni a fiúkat; imádott előtte eljátszadozni a gondolattal, hogy az a csodálatos lény, aki éppen a szeme előtt kelleti magát, aki olyan szép, olyan kemény és erős, pillanatokon belül henne lehet, és gyönyört okozhat neki. Néha, amikor elgondolkodott ezen, az is megfordult a fejében, hogy az élvezethez, a valódi élvezethez az ő esetében talán annak is köze lehet, hogy ezek a fiúk bármit megtettek, amit kért tőlük, uralta őket, a dominájuk lehetett, vagy éppen