A kicsike/Két férfi az ágy alatt/Két szőke asszony [antikvár]

Részlet: A Kicsike Ki voltam én és ki volt ő. ...Addig, amíg itt fekszik... még minden jó: minden pillanatban oda megyek hozzá és megnézegetem... De holnap, ha elviszik... hogy maradjak itt egyedül? Most ott fekszik a vendégszobábaqn az asztalon; két kártyaasztalt összetoltak; a koporsó még csak holnap érkezik, fehér koporsó, fehér "gros de Naples"-al áthúzva; különben nem is erről akartam most beszélni... az egész idő alatt fel és alá járok és igyekszem magamnak mindent megmagyarázni. Már hat órája bajlódom ezzel, de gondolataimat még mindég nem tudom kellőképpen rendezni. A dolog ugyanis úgy van, hogy egyre csak fel és alá járok, egyre csak fel s alá... A dolog így történt... Majd mindent rendesen, szépen sorjában fogok elmondani. (Hja, a rend!) Uraim, én nem vagyok író, hiszen ezt önök maguk is láthatják... De mindegy: elbeszélem mégis, úgy ahogy tudom. Oh, épen az a borzasztó, hogy mindent megértek! Két férfi az ágy alatt - Bocsánat, uram, engedje meg, hogy megkérdezzem... Az előtte haladó összerezzent és ijedten nézett a mosómedve-bundás, ismeretlen úrra, aki este nyolc óra felé az utcán megszólította. Tudvalevőleg minden szentpétervári megijed, ha ismeretlen ember szólítja meg az utcán, megijed, ha még oly udvarias is a megszólítás. A tovahaladó tehát összerezzent és egy kissé megijedt. - Bocsássa meg, hogy alkalmatlankodom, - folytatta a mosómedve-bundás úr, - de én... én valóban, én nem tudom... ön, remélem, bizonyára megbocsát... amint látja, kissé kihoztak a sodromból...