A kijegyzett könyv [antikvár]

Részlet a könyvből: "Ne említse többé, Anyám, - soha többé! Már megúntam azt a sok beszédet a kereszténységről és nem tűrhetem tovább! Tegyen úgy anyám, ahogy akar, de az én életemet ne tegye elviselhetetlenné!" "De fiam, gondolj atyádra. Halálos ágyán is csak érted könyörgött. Atyád utolsó imája is éretted szállt fel. Odahívott ágya mellé és zokogva..." "Anyám, úgy látszik maga nem érti meg, hogy én komolyan beszélek, mert még mindig csak tovább beszél. De én feltettem magamban, hogy ennek véget vetek. Ha tudni akarja, úgy megmondom magának: mához egy hétre tengerre megyek, hajóslegénynek. Kérem, hagyja békén eltöltenem ezt a néhány napot és hálás leszek érte." Wilmosné okos, tapintatos anya volt. Tizenöt éven át magárahagyottan küszködött a szegénységgel, de mindenkor azon igyekezett, hogy gyermekét megvédje a nagyváros káros befolyásától. Éjjel és nappal Haroldért imádkozott. Az azonban nem volt igaz, hogy fiát olyan sokat zaklatta, ahogy ez a fiú zúgolódásából feltételezhető volna. Anyai kötelességéhez híven oktatta, tanította fiát és megkívánta tőle, hogy parancsainak engedelmeskedjék. Azonban nem vesztegetett sok szót, különösen az utóbbi években, mióta Harold megnőtt és elérte azt a kort, hogy önállóan intézze életét."