A király gyűrűje/A mosolygó szobor [antikvár]

Előszó az első műből:Dumas pére meghalt, éljen Benoit. A francia trónöröklés szállóigéjének ez a travesztált formája pontosan ráillik arra az irodalmi trónutódlásra, amellyel Pierre Benoit az idősebb Dumas üresen maradt helyét elfoglalta. A francia kalandregény, amelyet elsősorban Gaston Leroux és Maurice Leblanc képviselt, kezdett lecsúszni arra a színvonalra, amelyet a hasonló irányú angol tömegtermelés mutatott. Tisztán a mese fordulatosságát és feszültségét tartotta szem előtt. De ezt is csak a virtuóz-technika eszközeivel érte el és nem a fantázia költői szárnyalásával. Az, ami Dumas regényeit a mese érdekfeszítő izgalmasságán, a cselekmény rendkívül mozgalmas voltán s a megírás végtelen könnyedségén felül is élvezetes olvasmánnyá teszi, még a legműveltebb olvasó számára is, az a történelmi relációk egész gazdag szövevénye, egy kornak legalább dekoratív pompájában való felidézése, a szellemes ötleteknek és valami egészen egyéni, chevaleresque humornak enyhe csillogása.