A királyné lovagja I-II. [antikvár]

AZ ÖNKÉNTESEK A forradalmi 1793. esztendő március tizedikén este a Notre-Dame toronyórája elütötte a tízet. Az éjszaka ráborult Párisra, nem lármásan, viharosan, villámokkal hasítottan, hanem hidegen és ködösen. Páris maga nem volt az ismert Páris, melynek számtalan vakító lángja este visszatükröződött aranyozott sarában, Páris, nyüzsgő tétlenjeivel, szellemes, lármás mulatságával, eszeveszett dorbézolásával, számtalan szerelmi kalandjával és a világosságot elkerülő gonosztetteivei, - hanem az erkölcsös, aggodalmas, tisztességes város, melynek gyér lakói sietve szaladtak egyik utcából a másikba és berontottak a kapualjba, mint ahogyan a vadászoktól körülvett erdő vadja beveti magát barlangjába. Szóval, ez volt 1793 március tizedikének Párisa. Franciaország fővárosának arcán ezt a nagy elváltozást az egész ország szorongatott helyzete eredményezte. XVI. Lajos király kivégzése, 1793 január 21-én, felháborodással töltötte el egész Európát. Az eddigi ellenséghez, Poroszországhoz, a német birodalomhoz és Piemonthoz most még Anglia és Spanyolország csatlakoztak. A helyzet rémes volt, mert Franciaországot, mint egy várost, szószerint körülzárta egész Európa. Kezdetben mutatkozó sikerek után a francia tábornokok mindenütt hátráltak. Mint ahogyan az eleven test szívével érez, így Franciaország is Parissal, az ő szívével érzett minden csapást, melyet idegen seregek, vagy tulajdon gyermekeinek lázadása és árulása teste valamely pontjára mértek. Minden győzelem örömteli viharos kitörést, minden vereség általános rémületet keltett.