A kisemmizett angyal [antikvár]

Részlet: "Törnek a tavalyi, száraz gallyak a talpunk alatt. Üvölt, minden rohadt szava betalál. Közel van. Szaladnánk, oszt' inkább csak görnyedten totyogunk, rohadt nehéz. - Le! A földre! - súgom a fülébe. - Túl kicsik itt a bokrok. Úgy! Négykézláb! - Inkább hason! - mondja ő, majd leránt maga mellé engemet is, így kúszunk tovább a szúrós bokrok között. Talán így nem vesz észre. Nem halhatunk meg. Ha itt pusztulunk, semmi értelme nem volt ennek. Ha az lesz a vége, hogy nem éljük túl, akkor cseszhetjük. Kell hogy legyen kiút!-így mondta folyton, amikor még Pesten voltunk. Kell hogy legyen kiút! - addig nyomta, hogy a végén elhittem neki, hogy nekem is jár az a másik élet. Kell hogy legyen kiút! - mese, de én bevettem, most mégis Itt a halál. Jó közel. Aztán meg semmi. Elmúltak a gyilkos pukkanások. A következő pillanatban durva férfibakancs tapos a hátam közepébe. Úristen, ez az őrült most közvetlen közelről ránk lő! Milyen kiútról beszél ez a csaj? Az egy másik sztori. Nem a mi mesénk."