A kitagadott [antikvár]

Részlet a könyvből: - Kérem, doktor ú, beszéljen nyíltan, nagyon rosszul van az édesapám? - kérdezte Móna tágranyílt, aggodalommal teli szemekkel. Az orvos csontkeretes szemüvegén át elgondolkozva nézett a sápadt, finom, nemesmetszésű leányarcra, aztán mély sóhajtással felegyenesedett. - Kötelességemnek tartom, Móna kisasszony, magával szemben a legteljesebb őszinteséget. Ha az édesapjának - aki eddig óriási vállalatuk élén állott - valami fontos elintézni valója van, leghelyesebb, ha késlekedés nélkül megteszi. Most már, sajnos, nincs helye a várakozásnak. Móna még jobban elsápadt. - Tehát a legrosszabbtól tart, doktor úr? Az orvos részvéttel nézett a leány aggodalommal teli szemeibe. - Sajnos. Móna behunyt szemekkel lehanyatlott a mögötte álló karosszékbe. Meglátszott az arcán, hogy lelke mélyéig megrendült. Igy ült hosszú ideig és a magas, faragott karosszék karfájára hajtotta a fejét.