A kitaszított [antikvár]

Részlet: Pentágora Antonio már nyugodtan neki is ült a vacsorának, mintha mi sem történt volna. Ragyás arca az alacsony mennyezetről függő lámpa fényében lárvaszerű volt, kiborotvált bőre lilásfehéren szivárványlott tarkóján. Ingujjban ült, kissé fakó, világoskék ingét kigombolta bozontos mellén, szőrös karján felhajtotta a kézelőt. Várta, hogy kiszolgálják. Jobbján sápadtan és aggodalmasan Sidora nénje ült, haragosan összecsippentett szemekkel a fekete selyemkendő alatt, melyet állandóan a fején hordott. Balján fia, Niccolino ijedezett, lúdnyakán ingó, denevérfülű, hegyesorrú kis fejével. Teríték állt az asztalon a másik fiú, Rocco számára is, akinek a baleset után ma este kellett hazatérnie a szülői házba. Sokáig vártak reá a vacsorával, de most már későre járt az idő, asztalhoz ültek. Szótlanul várakoztak a sötét szobában, az alacsony, kisárgult falak között, melyek hosszában két sor össze nem illő szék húzódott. A kissé süppedő, vörös téglapadlóból meghatározhatatlan dohos szag áradt...