A könnyűvérűek I-III. [antikvár]

Részlet a könyvből: Rövid, éles durranás hallatszott, tüzes lángszalag repült át az égen és a Loire vizét olyan vakító fénysugár világitotta meg, hogy a felhőszakadás zúgó áradatának közepette a bloisi nagy hidon átrobogó kocsinak lova ijedten felágaskodott, egy női hang pedig igy kiáltott fel: - Oh Istenem, végünk van! - Ugyan, ugyan, ne féljen, - felelt egy szilárdabb hang. - Még vagy száz lépésnyire kell haladnunk és elérkezünk ahhoz az átkozott közjegyzőhöz. Előre, kocsis, ne kimélje az ostort, ha a lova akadékoskodik. A kocsis ugy odacsapott rövidfarku lovának az oldalára, hogy az ostor majd ketté tört. A szegény állat dühösen nyeritett, tovább száguldott a szakadó esőben és a villámszikrák közt, végigiramodott a rakodó-parton, befordult egy utczába s végül megállt egy kőház előtt, a melynek kapuját két aranyozott czimtábla ékesitette. - Rajta, szálljunk ki!