A könyörtelen Északi-sark [antikvár]

A bölcs kapitány utolsó útja (Barents) A penna, mely betűit sercegve rótta, megállt a pergamen felett. A szakállas férfi homlokába húzta rókabó'r kucsmáját, s még szorosabban prémbekecsébe burkolódzott: süvített rá a fagy a padló s a zúzmara lilás üvegjével bevont falak feló'l. A szoba közepén álló nagy tűzhely lustán parázsló, vaskos farönkjei nem sok meleget adtak. Erélyesen megdörzsölte ujjait, melyeket az izületekben eltorzított a reuma, majd kicsit hallgatódzott. A fal melló'l, a fapríccsről egyenletes horkolás hallatszott. Néha feljajdult valaki a szŐrme-takarók alatt, néha mélyen sóhajtott vagy beszélt álmában. A feketére füstöió'dött mennyezetről függő olajlámpásban rozmárzsír égett sisteregve és a homályos helyiséget fullasztó szaggal töltötte meg. Kinn egyszer csak panaszos üvöltés verte fel a csendet, luajd éles vonításba csapott át. — Éhesek, azért merészkednek ilyen közel a házhoz. Nyilván beleesett a csapdába valamelyikük, legalább lesz mit ennünk — mormolta megkönnyebbülten a szakállas. — Elkelne egy új kucsma is. Meg Barents kesztyűje is szétszakadt már. Csak másokkal törődik, ¦ magára sose gondol — sóhajtotta, s az előtte heverő nyitott könyvre I: pillantott, melynek pergamenlapjait zsíros foltokkal lepte be a ko- , rom. A Discovery fedélzeti naplója volt ez, a hajóé, mely immár i csak emlék Haragos förgeteg zúdult a falaknak, mintha valaki türelmetlen döngetéssel bebocsátást kérne. Hógöröngyökkel ostromolta, s a kémény nyílásán fekete, maró füst gomolygott be a szobába. Ütemes lökésekkel rángatta-cibálta a vastag tuskókból rakott falakat, a tetejéig hóba temetett kis kunyhót, mintha a föld színéről is el akarná törölni. Aztán éppoly hirtelenséggel ült el, mint ahogyan támadt. A férfi megrázkódott, fejét vállai közé húzta, s arcáról