A következő történet [antikvár]

Részlet a könyvből: "Saját személyem sohasem érdekelt igazán, ez azonban nem jelenti azt, hogy, mert így tartotta kedvem, minden további nélkül felhagyhattam volna azzal, hogy önmagamról gondolkodjak, sajnos nem. És azon a reggelen volt min gondolkodnom, ez egyszer biztos. Más talán azt mondaná, az életről és a halálról, én azonban ilyen nagy szavakat nem ejtek ki a számon, még olyankor sem, ha egyedül vagyok, mint akkor, ott. Azzal a nevetséges érzéssel ébredtem, hogy talán már nem is élek, de azt, hogy tényleg halott vagyok-e, illetve halott voltam-e, vagy másról, valami egész másról van szó, abban a pillanatban nem tudtam megállapítani. A halál, így tanultam, maga a semmi, és ha az ember halott, ezt is tanultam, megszűnik a gondolkodás. Ez tehát nem egyezett, hisz a fejemben még mindig ott kavarogtak a gondolatok, a szándékok, az emlékek. És én is ott voltam, sőt, később kiderült, hogy járni, látni és enni is tudok (még órák múlva is a számban éreztem annak az anyatejből és mézből gyúrt kerek süteménynek az édeskés ízét, melyet a portugálok reggelire esznek). Még valódi pénzzel is fizettem. És a magam részéről ezt a körülményt véltem a legmeggyőzőbbnek. Az ember nem abban a szobában ébred, amelyben lefeküdt, a pénztárcája viszont, ahogy illik, ott fekszik az ágya melletti széken. Azt, hogy Portugáliában vagyok, már tudtam, noha az előző este, mint mindig, Amszterdamban tértem nyugovóra, de hogy portugál pénz legyen a pénztárcámban, erre azért mégsem számítottam."