A kutyák nem felejtenek [antikvár]

Ajándékozási / tulajdonosi bejegyzéssel
"Nagyon tud a pasi rizsázni. Nem is az, hogy perfekt újmagyar, hanem hogy egyszer csak meghallod a mély szívzűrt, és a figura belső izéje kitárul, de a nyelven át, bazmeg, mert a nyelvhasználati finomságok révén megpendít egy húrt benned, ami egyébként elérhetetlen, és akkor ehhez hozzájön még valami szövegalatti, mögöttes zene, de annyira szép, hogy nem is nagyon lehet beszélni róla. Ott bödönöl valami, amit jobb helyeken költészetnek hívnak, mert nem tudnak mit mondani rá. Részvét. Hát ez se elég, nagyon lefordítja a csodát. A Sali nyelvtehetség, ami ritka, mint mikor a térre lejön egy csávó, és elkezd dekázni, és a lábához ragad a labda, és nem akar leesni, mert ahogy hozzányúl, az már jó, pörög, élvezi még a labda is, hogy mit csinálnak vele! És akkor a többi csak néz, nem hisz a szemének, hát ez eddig nem is focizott, messziről látszik rajta, és akkor fogja magát, és itt helybe eltalálja nekünk a labdarúgást, nem is nekünk, csak úgy saját magának, azt se tudja, miért. Az benne a legjobb. A Salamon filmrendező akar lenni (a hülye.). Pedig író. Ezt onnan is lehet tudni, hogy az eredetileg filmforgatókönyv-alapnak írt mondataiba nem lehet belenyúlkálni, akkor dől az egész hóbelebanc. És kevés szövegnek van szíve, a szó mindkét értelmében, hogy szíve is van, de meg a helyén is van, szóval tao, kész. Van. Mintha varázsolna. Belevarázsolja magát a legárvábba, ezeket szereti a Sali, a legárvábba képzeli magát és ott van. Beüregeli magát a más magányába, hogy az övé legyen. Jobb ez, mint egy magyar film alapja, ötszázszor jobb annál, veszélyesen több. Él ez a csaj, nincsen mit hozzátenni, vagy ez a közröhej rendőr, hát a legmagasabb fokozat..."