A kvarcóra hét dallama [antikvár]

Nem sokkal azután, hogy beérünk a városba, a síneken túl, közvetlenül a vasúti felüljáró végénél áll az a nagy panelépület. A szalagház, kék erkélyekkel. Annak idején úgy neveztük: a kékerkélyes. Lehet, hogy a helyiek ma is így hívják. Egyedül árválkodik a Budapest felé vezető út jobb oldalán, körülötte csupa nálánál kisebb és régebbi épület: salakházakból álló lakónegyed, kicsit arrébb lelakatolt raktárak és elhagyatott üzemcsarnokok meg falusias jellegű családi házak, amelyek utcára néző ablakain már gyerekkoromban se húzták föl nappal se a redőnyt, a kőkerítéseken pedig soha nem lehetett belátni. Csak a kutyák rázták a láncot, és morogtak veszettül a vaslemezből készült kapuk mögött. Arrafelé jártam vívóedzésre. A lakótelepről indultam, a csupa beton paneldzsungelből, és alig pár száz méter után, mihelyt átkeltem a teherautóktól, kamionoktól és dömperektől zajos főúton, a kékerkélyes mellett továbbhaladva egy másik világban találtam magam. Félve-sietve botorkáltam ezen a környéken. Idegen volt számomra, igyekeztem minél hamarabb magam mögött hagyni.