A kyméi énekes/Crainquebille, Putois/Gallio [antikvár]

A kyméi énekes. Azon az ösvényen ment, mely a dombok alján kanyargó folyót kisérte. Mély ránczoktól barázdált, födetlen homlokát vörös gyapjúszalag fogta át. Halántékainak fehér fürteivel a tengeri szellő játszott, s álláról havas szakáll omlott alá. Tunikája és lába olyan szinű volt, mint az út pora, melyet évek óta rótt. Válláról durván tákolt lant csüngött. Közönségesen úgy hívták, hogy Öreg, vagy az Énekes. Volt azonban más neve is; azok a gyermekek, kiket a költészet és zene titkaiba beavatott, Vaknak hívták, mert szemeire, melyeket az öregség meghomályosított, ránczos és vörös szemhéjak borultak a tűzhelyek melegétől, melyek mellé rendesen telepedni szokott, hogy énekeljen. Nem élt azonban örök sötétségben, mert azt mondták, hogy sok oly dolgot lát, a melyek mások előtt rejtve maradnak. Három emberöltőn keresztül bolyongott már a városokban. Most, hogy Aegea egyik királyánál énekelt, visszaigyekezett a házába, melynek kéményét már messziről látta füstölögni. Attól való félelmében, hogy ellankad a nap hevében, egész éjszaka gyalogolt, s ime, a hajnal föltetsző pirosságában föltűnt előtte szülőföldje, a fehér Kymé. Vele volt a kutyája is, ahogy görbe botjára támaszkodva haladt lefelé a völgyi uton.