A lámpás [antikvár]

Vannak illatok, amelyek fölvillannak, majd gyorsan eltűnnek, mint a pezsgő citrusoké vagy harsány mentáé. Vannak aztán olyanok, mint a szirénének, ilyen az erdőben rejlő ibolyáé vagy tavaszi eső után az íriszé. Egyes illatok félig elfeledett emlékeket idéznek, mások örök igazságokat árulnak el emberekről és helyekről - ezektől az illatoktól megáll az idő. Ilyen számomra Marthe parfümje, a Lavande de Nui. Először a vaníliavirágot érezni, majd ahogy erősödik a mandula és a galagonya, fölsejlenek a látványok és hangok, ízek és érzések: a levendulamezők, a porcukorral hintett sütemények, mezei virágok, a szél panaszos susogása a lombok közt, az ezüstösen csillogó olívafürtök, a kert éjfélkor is langyos levegője és a titkok édes, ámbrás illata. Életem lényege a parfüm. ha beszívom, megint tízéves vagyok, ott fekszem a fűben Les Genevrieres-ben, a Borókásban egy kora nyári napon, amikor az első déli szelek fölmelegítik a talajt, és a levegő megtelik ígérettel. Húszéves vagyok, hátravetem hosszú fürtjeimet, és szinte repülök a kedvesemhez. Aztán harminc vagyok majd negyven, ötven. Hatvanéves vagyok és rettegek. Hogyan retteghetek egy illattól?