A lángszavú barát [antikvár]

Részlet: Szurokfekete éjszaka. A folyó szilajul rohanva görgött az erdőn át. Béles Pál egy öreg tölgybe költözött. Annyira a víz partján állott ez a fa, hogy roppant gyökereit mosta a macska-szőr - finom tapintású hullámjárás. A férfi lehasalva merített a hideg elemből és megmosakodott. Majd kihúzta kendervászon ingének elején a nadrágjából és ezzel szárítkozott. Aztán ismét körül próbált nézni. A felhős novemberi éj olyan vak volt, akár egy szoba, amelynek ablakait bedeszkázták. Az orráig sem lát az ember. Pedig mennie kellett, hogy valahol elbújhassék, fedél alatt legyen. Botladozva, mindig a víz mellett tartva, folytatta útját. A faágak az arcába vágódtak, a lába minduntalan megakadt valamiben, de csak ment előre, vagy hátra, mit tudta ő, merre. De úgy látszik, jó irányba tartott, mert nemsokára véget ért az erdő és nem messzire apróka világosság szúrta át a feketeséget.