A lány a Savoyból [antikvár]

Pi^OLóaus Lancashire, Anglia 1916 márciusa A szívem mélyén mindig tudtam, hogy el fog menni. A végén mindannyian el fognak menni. És most elérkezett a rettegett nap. Teddy elmegy a háborúba, és semmit sem tehetek, amivel ezt megakadályozhatnám. Olyan zavaros minden. Arra sem emlékszem, hogy reg-geliztem-e. Nem emlékszem, hogy begyújtottam volna, vagy hogy elvégeztem volna a szokásos teendőimet. Vagy hogy levettem volna a kötényemet, vagy felvettem volna a kabátomat meg a kalapomat. Még abban sem vagyok biztos, hogy bezártam magam mögött az ajtót, amikor elindultam az állomásra, de mindezt mégiscsak meg kellett tennem, mert itt vagyok, a peronon állok, miközben ő egy csokor nárciszt nyom a kezembe. Valóban elmegy. - Mire hozzászoknál, hogy elmentem, már itthon is leszek - mondja, és letöröl az arcomról egy könnycseppet. - Azok ott azt sem fogják tudni, kivel állnak szemben, amikor megérkezünk. Nézz csak ránk! Csupa kipróbált, harcedzett baka. - Végigpillantok a peronon. Csak halálra rémült suhancokat látok. Nem katonákat. Egyiket sem nevezném harcedzettnek.