A lecke [antikvár]

A tér mindenkié I Félkörben ültek. Ök öte;n, a főhadnagy meg a kutya. Vili- előttük hevert sötéten, mozdulatlanul, akár egy régről ittfelejtett, goromba farönk. Az a fontos, hogy így is maradjon végig, amíg a kdcsi megjön, sőt azután szintén. Pintér — szerencsére az utolsók közt ért ide hozzá — rögtön ráismert. Vilinek azonban más gondja-baja is akadt, észre sem vette őt. Remélhetőleg. Hogy Vili zsebes és igazi alvilági figura, rég tudja. Illetve dehogy rég! Esztendeje? Hisz már majdnem hét hónapja, hogy bevonult. És pont határőrnek, s éppen ide! . . . Vagy legalább ez a Vili máshol próbálkozott volna! Még a végén gyanúba keveri, pedig már egy éve is van, hogy utoljára látta. Miért éppen ide jött ez az agyalágyult? Talán a fiúk árulták el neki, hogy itt szolgál? . . . Különben — gondolja meg magát Pintér — véletlen is lehet, kár izgulni. Vili nem tartozott az ő brancsukhoz, tehát nem köteles tudni róla, hogy miféle sötét alak. A tér mindenkié. Állandóan jöttek-mentek ott a fiúk. Iá- il': Éi . ^ i ' : IÍ J • I . • I ¦¦