A legjobb helyek fortélyai [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
Mózes Lajos Angyalföld rekviemjét írta meg novelláiban. S mint minden rekviem, ez a laza szerkezetű regénynek tetsző novellafüzér is emlékekkel, fájdalmakkal és nosztalgiákkal teli. Az elfogultság megérthető: az író saját élményeit eleveníti föl - a gyermekkort az 50-es években, a 60-as esztendők kamaszvilágát s legvégül, immár véglegesen elszakadva, a 70-es évek felnőtt állapotát, amikor kiderül: maradandóbb és értékesebb vagyona alig van az Angyalföldtől és az angyalföldiségtől messzire távolodott író-fiatalembernek, mint ellentmondásos emlékei. Hiszen a konszolidációhoz képest értéknek tűnhet a gyermekkor megannyi csibészkedése, de még a kamaszkor viszontagságai és kiszolgáltatottságai is kalandnak tűnnek utóbb. Az író mégsem sírja vissza a korábbi éveket, a gyárdudát, amelyhez órát igazítottak, a kivagyiskodó verekedéseket, az értelmetlenül kegyetlen szülői szigort - csupán emlékezik, s az emlékek kétkedést szülnek: vajon mi váltja föl a valahai lokálpatriotizmust, a munkásöntudatot, amely már-már nem is büszkeségnek, hanem gőgnek tetszhetett, s vajon a bulldózerrel eltakarított telep helyén otthonokat adó lakónegyedek épülnek-e, ahol úgy ismerik majd egymást az emberek, mint valaha az egy utcabeliek, ahol kiállnak egymásért, mint a rendőr elől szaladó kisfiúért a gyár portáján, ahol mindennapos a hetvenkedő jókedv...