A legsötétebb szoba [antikvár]

1846 TELE Itt kezdődik a könyvem, Katrine, akkor, amikor Áluddent építették. Nekem ez a hely több volt, mint egy egyszerű ház, ahol édesanyámmal laktam: én itt értem felnőtté. Ragnar Davidsson, az angolnahalász egyszer azt mesélte nekem, hogy valamikor réges-régen elsüllyedt errefelé egy német teherszállító hajó, alaposan megrakodva épületfával: az udvar épületeinek nagy részét az elsüllyedt hajó rakományából húzták fel. Nincs is okom kételkedni ebben. Az istálló padlásterében az egyik deszkára ezek a szavak vannak felvésve: CHRISTIANLUD WIG EMLÉKÉRE. Hallottam a holtakat suttogni a falakban. Annyi meséinivalójuk van. Valter Brommesson egy kis kőházban ül összekulcsolt kezekkel Áluddenen, és az Úrhoz fohászkodik. Azért könyörög, hogy a szél és a tenger hullámai ne szedjék ízekre két világítótornyát. Nem volt ismeretlen számára a vihar, de olyan ítéletidőt nem látott még soha, mint ez. Hó és jég áthatolhatatlan fala söpört be északkelet felől, lehetetlenné téve mindenfajta építkezést. A tornyok, Uram, csak azokat hagyd meg Brommesson világítótornyokat épít, de ez lesz az első alkalom, hogy Fresnel-lencsés világítótornyot épít a Balti-tengeren. Előző év márciusában érkezett Öland szigetére, és azonnal hozzá is látott a munkához: munkásokat vett fel, agyagot és mészkövet rendelt, valamint erős igáslovakat bérelt. A friss szellőjü tavasz, a meleg nyár és a napfényes ősz csodálatos volt a tengerparton. A munka kitűnően haladt, és a két torony lassacskán közeledett az ég felé. De aztán eltűnt a nap, beköszöntött a tél, és amikor a hőmérséklet süllyedni kezdett, az emberek az ítéletidőről kezdtek el suttogni. 7