A legvidámabb pláza [antikvár]

Utószó Ne lepődjön meg az Olvasó, hogy a kötet elején találja az utószót, ott, ahol az előszó szokott lenni! Ugyanis az előszókat is mindig utólag írják. Én viszont ezt az utószót már jó előre megírtam. Rutinos grafománok szerint: ha van egy jó előszó, akkor mögé már könnyű egy könyvet írni. A kritikusok is általában csak az előszót futják át, mert az egész kötet elolvasása csak megzavarná az avatott műítészt. Ez a könyv a humorról szól. Karinthy szerint már az ókori görögök is ismerték a humort, de lehet, hogy tévedett, mert a humort és a viccet már jóval régebben ismerte az ember. A homo sapiens egy nappal azelőtt jelent meg a Földön, mint a humor. A darwini elmélet azt is bebizonyította, hogy - mimikai izmaik elrendeződése okán - csak a főemlősök képesek nevetni. Szerintem az egész evolúció arra ment ki, hogy a végén röhöghessünk egy nagyot! Valamennyi faj közül egyedül az ember tud kacagni. Ezzel aztán számba is vettük az összes erényünket. Az ember fejlődése során az egyedek között bizonyos munkamegosztás alakult ki. Az egyik követ pattintott, a másik bogyót gyűjtött, a harmadik meg - mondjuk - bróker lett. Ez a szakosodás a történelem során odáig fejlődött, hogy a bróker ma már abszolúte nem tud követ pattintani, a kőpattintó szakember testén pedig apró, viszkető kiütések jelentek meg, ha a tőzsdei indexről hallott. Mivel az emberek nevetni mindig szerettek, maguk közül egyeseket kineveztek humoristának. Nekik az a dolguk, hogy míg a többiek követ pattintanak, bogyókat keresnek, vagy a börzén eltapsolják a pénzünket, addig ők kacagtassanak bennünket.