A lélek útjai [antikvár]

SZEPTEMBERI VÉRTANUK 1792 nyarán vagyunk, augusztus 10-én. A rekkenő nyári melegben elhullottak a Tuilériák, a királyi hatalom iszonyatos dördüléssel leomlott Franciaországban. Soha ilyen meleg évszakot nem jegyeztek fel a krónikások. A régi Franciaország, régi uraival, e pillanatban börtönökbe van préselve. XIV. Lajos - úgy mondják - eszelősen néz maga elé a Temple tornyában, Mária Antoinette éjjel fel-felsikolt álmában. Augusztus végén egész Páris fölött a bűzös halnak szaga terjed és esténként Versailles felé viharjeleket látnak a horizonton. Ebben az időben kezdik összefogdosni mindazokat, akik nemrég még egyházi öltönyt viseltek. A Saint-Sulpice környékén, az egész Luxembourg-negyedben álruhában bujdosnak a papok, a régi utcák a Szajna balpartján megtelnek menekülő árnyakkal, reszkető, szentéletű abbékkal, akik a nagy szorongásban padlásodukba bújnak és felkészültek a halálra. A rue Casette, rue des Aveugles, a rue du Pot de Fer, a rue des Fossoyeurs sárga, keskeny, vén házaiban kegyes öreg nők rejtegetnek álruhás egyháziakat.