A lőcsei Madonna [antikvár]

Az első álmok csodavárása. Mohó fiatalsággal mindnyájan elvágyódunk a szűk falak közül, ki a nagyvilágba. Nyugtalan lélekkel futunk elérhetetlen délibábok után. De valahol a szívünk mélyén magunkkal visszük a városkánk képét. Az oroszlános címert, egy lábasház különös formáját, iskolapadba faragott szívet, a Honvédszobrot, egy karcsú torony silhouttejét, fenyőfák üde, kesernyés illatát, az árnyas temető ölelő csendjét, leányarcok finom vonalát, régi diáknóták édesbús dallamát, első szerelmünk édes, fanyar emlékét... És eljön egyszer egy magányos délután, mikor a. lelkünk szembenéz önmagával. Megállunk a tükör előtt s az megmutatja az első ősz hajszálat, sima arcunk első fáradt vonalát. A boldogság felé nyújtott kezünk tétován markolja az üres levegőt. Akkor felizzanak ezek az emlékek a megszépítő messzeségen át, mint tüzes csókok a szíven...