A lázadás [antikvár]

Szabó László Tibor 1938-ban született. A szegedi József Attila Tudomány­egye­temen végzett magyar–német nyelv- és irodalom szakon. Később a társa­dalom­tudo­mányok felé fordult – számos ta­nul­mányt, cikket és recenziót pub­li­kált. Po­li­ti­ka­tu­do­má­nyi kan­di­dá­tu­si disszer­táció­ját 1987-ben véd­te meg a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án. A kilenc­venes években ment nyug­díjba a Bu­da­pes­ti Mű­sza­ki Egye­tem Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek Po­li­ti­ka­el­mé­le­ti- és tör­té­ne­ti Tan­szé­ké­ről egye­temi do­cens­ként. Néhány éve fordult a szépirodalom felé, több írása jelent meg az Ezred­végben, a Népszava Szép Szó mellék­leté­ben, a nagy­váradi Várad magyar­nyelvű iro­dal­mi folyó­irat­ban, a Duna­tükör­ben, más új­sá­gok iro­dal­mi ro­va­tai­ban, vala­mint külön­böző inter­netes hon­lapokon. * Aki véres horrort vár ettől a könyvtől, az csalódni fog. A kisre­gény a távoli jövőben ját­szó­dik, de a mának szól. Fiatal diplomások küzdelmeit és reményeit mutatja be, a „feles­leges” emberek harcát a hatalommal szemben. A könyv kezdetén az olvasó úgy érezheti, hogy csupán több száz állástalan fiatal „kedé­lyes” tiltakozó mozgalmáról van szó, de ha végigolvassa a regényt, bizonyára meg­vál­to­zik ez a véleménye. A „kedélyes” hangulatot egyébként a groteszk elő­adás­mód kelti, de aki ismeri a szerző két novelláskötetét (Operabálés Vil­lám­cső­dület), valamint a Z-könyvek sorozatban legutóbb megjelent Hosszú uta­zás című kisregényét, az nem lepődik meg a stílus és a meseszövés sajátos for­má­ján – fordulatain.. A cselekmény előrehaladtával egyre inkább kibontakozik a modem társadalom fruszt­rált­sága, az egyéni érdekek harca, a társa­dalmi rend­szer tragi­komi­kus ellent­mon­dá­sai, vala­mint a hata­lom ciniz­musa.