A magány [antikvár]

Egy kiállítás-megnyitón látta először, ahová hivatalból kellett kimennie. Kedvetlenül, nyűgösen készült a délutáni tárlatra, egész nap migrénnel küszködött; az autója is bedöglött, és egy hete a szerelőnél tanyázott már megint. Régi, rozoga kis autó volt, még a diplomaosztóra kapta a szüleitől, és mostanában gyakran bemondta az unalmast. Sok bosszúságot okozott neki, az évek során mégis a szívéhez nőtt, és nem szívesen adott volna már túl rajta. Valami távoli, budai kerületben rendezték meg a tárlatot, nem is tudta pontosan, hogy talál oda. Nagyon rosszul tájékozódott, noha előtte megkereste a térképen a III. kerületi galériát, útközben két járókelőt kellett megszólítania, hogy eligazítást kérjen tőlük. Eredetileg busszal akart menni, de a 21-es megállójában számtalan ember tolongott, így elment a kedve a buszozástól, és inkább gyalog indult neki a hosszú útnak. Sok ideje volt még, nem kellett sietnie. Élvezte a nap gyérülő sugarait, az ismeretlen környék látványát, és lábainak összehangolt mozgását, amint fölfelé kapaszkodott a meredek hegyoldalon. Nem akart elsőként érkezni, mert kényelmetlennek érezte az először érkező szerepét. Az idővel mindig hadilábon állt, s mivel félt, hogy elkésik, gyakran előfordult, hogy botrá-