A másik gyermek [antikvár]

1970- DECEMBER 19., SZOMBAT Tudta, hogy sürgősen el kell tűnnie innen. Hogy nagy veszélyben van: ha a magányos farm lakói meglátják, vége. Már éppen elérte az udvar kapuját, hogy sietve nekivágjon az autóhoz vezető lejtőnek, amikor egyszerre, a semmiből ott termett előtte a férfi. Magas volt, és nem olyan ápolatlan, mint amire egy ilyen elhanyagolt helyen számítana az ember. Farmernadrágot és pulóvert viselt, ősz haja egészen rövidre volt nyírva. Világoskék szemében nyoma sem látszott semmiféle érzelemnek. Semira csak abban reménykedhetett, hogy a gazda nem látta meg, amikor a pajták mögött járt. Talán csak szemet szúrt neki az autója, és meg akarta nézni, ki kódorog errefelé. Egyetlen esélye volt: ha el tudja hitetni vele, hogy nem látott semmit, és teljesen ártalmatlan. Amit kalapáló szíve és remegő térde igencsak megnehezített. Akármilyen csípős hideg volt ezen a decemberi késő délutánon, az arca mégis verejtékben úszott. A férfi hangja éppolyan jeges volt, mint a tekintete: - Mit keres itt? Semira mosolyogni próbált, de érezte, hogy remeg a szája. - Hála a jó égnek! Már azt hittem, nincs itt senki Az ismeretlen tetőtől talpig végigmérte. Semira megpróbálta elképzelni, milyennek láthatja. Kicsi, vékony, a húszas évei végén járó nő, jó melegen felöltözve, hosszúnadrágban, bélelt csizmában és vastag anorákban. Fekete haj, fekete szem, sötétbarna bőr. Remélhetőleg nincs különösebben baja a pakisztániakkal. És remélhetőleg nem veszi észre, hogy az előtte álló pakisztáni menten elájul a félelemtől. Csak meg ne sejtse, mennyire retteg tőle! Semirának az a nyomasztó érzése támadt, hogy ez az ember képes kiszagolni a félelmet. A férfi a domb lábánál fekvő liget felé intett a fejével. 5