A másik nő [antikvár]

Prológus millió dolláros mosolyt villant, aztán beszáll a vérvörös BMW-be. Felberreg a motor, és a kerekek alatt csikorgó kavicsok zaja eszembe juttatja azt a napot, amikor először hoztak ide. Teljesen mások voltak a körülmények. Úgy volt, hogy nem megyek el innen. Azon az estén a többi érzékszervemre támaszkodtam, mert nem láttam, hova visz engem. A fák közül érkező tengeri szél a sötétségben akár az óceán is lehetett volna, összekeveredett a fanyar fenyő- és sóillat. Kihagyott a szívverésem, amikor éreztem, hogy az autó lassít, és hallottam a kavicsokat a kerekek alatt. Fogalmam sem volt róla, hogy amint megállunk, megváltozik az életem. A barátságos dudálás visszahoz a jelenbe, a ház előtt állok. Búcsúzóul integetek, az ujjamon a három kanárisárga karát megcsillan a délutáni napsütésben. A kocsi gyorsul, felveri az apró kavicsokat. Még egyszer hátranéz és kacsint, jóképű profilja elhomályosul a vezetőülésen, ahogy egyre távolodik, aztán eltűnik. Gondolom, nem most látom utoljára. Átlépek a küszöbön, és elmosolyodom, ahogy kizárom a világot. Annyi minden történt, míg eljutottam addig, hogy új életet kezdjek. Most itt élek. Magamba szívom az elém táruló látványt. Ami a hideg kőalapra épült, amin félholtan feküdtem azon az éjszakán, drámai ellentétben áll mostani környezetemmel.