A Maurizius-ügy I-II. [antikvár]

Már a tengerészsapkás ember felbukkanása előtt is nyugtalanító előérzetek bántották a kis Etzelt. Lehet, hogy a svájci bélyeggel ellátott levél volt ennek az oka. Az iskolából jövet látta meg a levelet az előszoba tükrös asztalán. Felvette és rövidlátó szemével figyelmesen vizsgálgatni kezdte, mert az írás mintha valami elfelejtett dologra emlékeztette volna, de hogy mire, az sehogy sem jutott eszébe. Mily titokzatos volt: egy lezárt boriték! Wolf von Andergast báró főügyész úrnak, így hangzott a címzés, kerek, gördülékeny, de sietős írással. "Miféle levél lehet ez, Rie?" kérdezte a gazdasszonytól, aki éppen a konyhából jött. Rie asszonyt gyerekkora óta röviden Rienek hívta. Több mint kilenc éve volt náluk és annyira bizalmasává vált, amennyire csak nő lehet, ha az a hivatása, hogy betöltse az anya szerepét; ez különben, a külsőségekben legalább, sikerült is neki. Ez alkalommal megemlíthetjük, hogy andergast úr kilenc és fél évvel ezelőtt vált el feleségétől, akit a szigorú válási feltételek arra köteleztek, hogy távoltartsa magát gyermekétől, nem láthatta őt, nem írhatott neki, természetesen a fiú sem írhatott anyjának, sőt előtte nem is beszélhetett róla senki. Így tehát a tizenhat éves Etzel mitsem tudott anyjáról, a házban uralkodó szellem minden érdeklődését csirájában elfojtotta, csak egyszer, réges-régen, futólag említették, mintha közönyös, idegen személyről volna szó, hogy Genfben él és nem jöhet el hozzá, de ennek okát csak később, felnőtt korában tudhatja meg. És ezzel megelégedett, mert meg kellett elégednie. Hogy titokban mennyire foglalkoztatta édesanyja ügye, nem lehetett megállapítani, zárkózottsága mellett, amely mindenben megmutatkozott, ami belső életével összefüggésben állt. Megtanult hallgatni, mert ismerte a határokat, melyeket nem léphetett át, akárhogy is szeretett volna megtudni valamit. Mennél jobban felkeltette valami az érdeklődését és mennél inkább követelte a beavatkozást, annál jobban leküzdötte ezt az érzést. Gyanakvóan hangzó kérdésével, melyet Rie asszonyhoz intézett, legalább annyit akart elérni, hogy a háttérben állva, rövidlátó szemével jobban megfigyelhesse az eseményeket és személyeket...