A menekülők [antikvár]

Részlet a könyvből: Mély, morgó visszhangot keltő dörrenés rázta meg a pesti Angol Királynő szálloda ablakait. Szentgáli Rudolf riadtan ült fel az ágyban és az ablak felé nézett. A zsaluk résein pirosas fénnyel áradt be a hajnal. A szemközti ágy szélén Szentgáli István ült, a harisnyáját húzta s nevetve nézett a bátyjára. - A teremtésit - mormogta Rudolf - de felijedtem... - fürgén kibujt az ágyból és egy szál ingben és meztelen lábbal a szomszéd ajtóhoz osont. Halkan és óvatosan lenyomta a kilincset és bedugta a fejét. - Csak kerülj beljebb, fiatalúr - mondta egy derűs és mély hang a másik szobában, mire Rudolf egészen kitárta az ajtót és vidáman szólalt meg: - Nagyapa, hallottad az ágyúdörgést? - Nem vagyok süket - felelte az öregúr és visszafordult az unokája felé. Éppen mosakvását fejezte be, hatalmas mellének bozontos, őszülő szőrein csillogtak a vízcseppek a hajnali napban, híres ezüstös haja csapzottan és kuszáltan lógott az arcába s ez ősz haj alatt még sötétebbnek tűnő barna, olaszos arca csupa vidámság volt és jókedv, sötét szemei nyugtalanul csillogtak és erős orrának cimpái remegtek, mint a türelmetlen paripáé.