A mesehajó elmerül [antikvár]

Védőborítója kopottas, előzéklapján ajándékozási bejegyzés.
Valaki tizenöt évvel ezelőtt úgy szólt rólam, mint az öregek írójáról. Magam is meglepődtem, mikor körülnéztem írásaim között, és visszatekintett rám az ábrázolt öregek serege. Annál is inkább meglepő volt a dolog, mert testben még fiatalnak éreztem magam. Ma lélekben érzem magam annak. Így csak kevéssé lep meg - de mi tagadás, mégiscsak meglep -, hogy ennyit írtam fiatalokról, méghozzá olyan módon, hogy a teljes skála elém terül: a gügyögő kisgyermektől a felnőttkorba lépő ifjúig. Remélem, a kép, amely ezeknek az írásoknak összességéből kikerekedik, híven tükrözi a valós, s az író abbéli rendíthetetlen hitét, hogy a korral és életkorral járó természetes furcsaságok és ferdeségek, mint múló rózsahimlők, mit se ronthatnak ifjúságunk szívét melengető szépségén és nagyszerűségén, e könyv írója - bízik benne, hogy írásai is sugallják - aligha tart azokkal, akik a felnövő nemzedékektől hazája jövőjét, vívmányait féltik.