A miniszter [antikvár]

- Hát mit találtál? A tanár szivarra gyujtott s mélyre hatoló pillantást vetett a prelátus mosolygó arcába. A professzor kórházi rendelőjében ültek, az íróasztal mellett; a kissé poros-homályos ablak alatt a hosszú kert sárgakockás útjai ágaztak el a szomszédos épületek felé; a virágágyakat kékes, száradó hó borította; egy ecetfa ágai feketén nyúltak szét az alkonyat szürkülő, vörhenyes levegőjében. A tanár nagy, kemény, kopasz feje, szakállas arca füstbe borult. Már meg akart szólalni, de még egyszer felemelte az asztalról a leleteket, a mellkasi felvételeket, a cardiogrammot, a vérképet. A prelátus, minden lehetőségre elkészülve, finom kék szemének lágyan simogató tekintetét az orvos töprengő homlokára ejtette és előre megnyugodva az összes elképzelhető ítéletekben, szelíden, szinte vigasztalón mosolygott. - Hát kérlek, - szólalt meg két-három perc mulva a tanár - nem vagy beteg. - Nem? - kérdezte kétkedőn a pap. - Nem, betegségről szó sincs. - Na, hála Istennek. - Igen, az összbenyomás nagyon örvendetes. De azért jó, hogy végül megvizsgáltattad magadat. Ne felejtsd el, kérlek, hatvanéves vagy. A hatvan év az ma nem sok, de ma sem kevés. Mindenesetre óvatosságra int. Van egy csúnya kifejezés, melyet ma sűrűn használnak. Abbauen, leépíteni. Rossz, magyartalan szó, de ezt ajánlom neked..