A mosolygó oroszlán esete... [antikvár]

Ültünk az indiánrezervátum csikkelborított padlójú, légyszaros falú kantinjában és az öreg Réz Szarvas vitte a szót: — Szóval egy egész különleges történetet akar hallani ifjú sápadt arcú barátom? Hmm! Hát megér magának két üveg tüzes vizet, ha elmesélem az utolsó sápadt arcú halálának igaz történetét? — Két üveg tüzes víz három dollárba kerül, az pedig komoly pénz manapság. Megfontolom?! Hátha nem is lesz olyan érdekes történet Réz Szarvas meséje! Akkor mi legyen a két üveg whiskyvel? — Helyesen szólt az én sápadt arcú barátom, avatkozott a vitába Bölcs Varjú, az egyik legöregebb harcos. A nemes sziú törzs főnökének viszont rozsdásak a hangszálai, lehetséges végig sem tudná mondani a történetet, ha meg nem olajozza őket. Azt javaslom, legjobb lesz az egyik-az első üveget-már most megrendelni és felbontani, hogy mindenki meglocsolhassa a torkát, a második üveg vág a meg a történet végét. A Nagy Szellem szava szólott Bölcs Varjú szájából testvéreim, mondta Réz Szarvas miközben az üveg körbejárt a harcosok kezén. Bízzunk benne, hogy továbbra is a Nagy Manitú segít bennünket ezen a napon. Ugye fiatal sápadt arcú barátom tudja, hogy több mint száz éve annak, hogy a sziúk nemes törzse elásta a harci bárdot, és biztosan azt hiszi, hogy annak is több mint száz éve, hogy az utolsó fehér ember itt hagyta a fogát és a skalpját a nemes sziúk földjén? Pedig bizony még egy éve sincs a dolognak. Az ám! Éppen holnap lesz egy éve.! Akkor még pont ott ült, azon a helyen , ahol most maga a lócán, és mi sziú harcosok ugyanígy körülötte. Ne ne ugorjon fel, ne rohanjon el ifjú sápadt arcú barátom! Vága meg a történet végét hiszen még egy üveg tüzes vizet is meg kell innunk! A pokolba! Eszembe sincs várni! Engem a lapom küldött ki ide, a világ végére, ebbe a porfészekbe, hogy egy épkézláb indiántörténet