A nagy árnyék [antikvár]

Részlet: A jeltüzek éjszakája. Különös, hogy én, Jock Calder, West-Inchből, még most is, a XIX. század közepén, noha csak ötvenöt éves vagyok és a feleségem legfölebb hetenkint egyszer talál egy-egy ősz szálat a hadamban: - különös, mondom, hogy életem első fele olyan időkbe nyúlik vissza, a mikor az emberek gondolkodásmódja és szokásai ugy elütöttek a mostaniaktól, mintha nem is ezen a bolygón laktunk volna. Most, ha végig sétálgatok a földjeimen, jól látom Berwick felöl azokat az apró fehér füstfellegeket, melyek eszembe juttatják a csodás száz lábu szörnyeteget, - melynek szén az abrakja, a gyomra pedig hemzseg a benne szorongó emberektől. Verőfényes napokon jól látom a réz-kohók izzását Corriemuir közelében; ha pedig kinézek a tengerre, ott megint csak az előbbi szörnyeteg ötlik szemembe - talán tiz-husz is - a mint feketén kigyózó füst-farkat hagynak a levegőben, csillámló, tajtékos barázdát szelnek a vizben s oly könnyen haladnak szél ellenében, mint a lazac a Tweed habjaiban fölfelé.