A nagy börtön/Uj novellák/Miért?... [antikvár]

Részlet a könyvből: Az ünnepi este már áthajolt az éjszakába, a kis viaszgyertyák ellobbantak, de egy-kettő még perzselte a karácsonyi fenyő olajos ágait és nehéz szagokkal itatták át a kicsiny szoba levegőjét. A mécses aljában csak én virrasztottam. Mákos kalács, pálinkás üvegek hevertek az asztalon. Az albérlők, akik itt laktak, már beleroskadtak az álomba, a mámor szeliden és egymás után ledöntötte valamennyit és az ágyakon, a földön mozdulatlanul feküdtek az emberek. A mécses árnyai libbentek, rebbentek és fakó világosságokat hasítottak ki a terhes levegőből. Odakünn esett a hó, ájtatos emberek éjféli misére bandukoltak. A szomszédságban megkongatták a harangokat, búgtak, zúgtak, a templomi hangokra ráomlottak az alásüppedő hófátyolok, megfogták, csöndesitették a harangok énekét és álmodozó emberek fölé halk muzsika szállott be a szobába. Én azt álmodtam, hogy álom vagyok, látok és hallok, sziveken keresztül, néma énekeket. Petrus bácsi ágyán a fonográf muzsikált, pedig Petrus bácsi aludt, leoldott falábát ölelgette, mint a szerelmesek a gyönyöröket, de a fonográf dalolt és dűlt belőle a sok szomorkodó ének, belekapaszkodtak a harangok danájába...