A nagy éhség [antikvár]

Részlet: Semmiféle vihar nem tombol úgy, mint az északnyugati, amikor a hosszú téli estéken befészkelődik a fjeldek közé, tajtékzón és zenebonásan. Hánytorgóra veri a fjordot, a csónakok fölhányják cigánykerekeiket a szürke halászkunyhókig s a régi, biztos csűrhídlások megereszkednek s úgy szállnak a falu fölé, akár a madarak. "Hogy a csodába!" kiáltják a lányok fejés idején s négykézláb kialudt a gyertya s másik kezükből kihullt a rocska. S "Jóságos ég!" kiáltják az öregasszonyok a kályhasuton s rémüldözve gondolnak a lofothalászokra, akik esetleg kint éjszakáznak ma is. De a csendes áprilisi Nap annál fénysebben és lágyabban nevet le a fjord hasadékaira meg a hegyfokra. S apálykor egész királysága emelkedik ki a furcsa szigeteknek, dünáknak és tengerifűves szikláknak. Kisfiúk gázolnak köröskörül a fényes pocsétákban, ahol apró félszegúszók siklanak tova, alig nagyobbak egy ötörésnél. Majd lélekzeni kezd a sósvíz meg a nedves, meleg ársziget, aztán a halászmadár megül egy nagy kövön, földugja vörös csőrét a magasba s ráfüttyent a Napra: klip, klip - itt a tavasz...