A nagy kacaj [antikvár]

Részlet a könyvből: Ha egy nyolcvanhatéves asszony fekszik az ágyában, láz borzongatja és nem tudja, honnan ered a láza, a családtagok rendszerint ajánlgatnak egy s mást. Forralt bort whiskyvel. Melegvizes zacskókat. Teveszőr takarókat. - Szerencsére - a mama gyűlölte a kényeskedést, „eh" mondta ilyesmire - nem volt körülötte senki, aki csucsujgatta volna, mivel fönn az emeleten Larry és Carmella szobájában egy férfi haldokolt és a mamát attól lelte a hideg, hogy ezt tudta. De olyan furcsán tudta, ahogy az öreg lélek tud valamit, akinek annyi csápja van, ahány bajuszszála egy kandúrnak. Annyi, de annyi embert látott már meghalni. Még 1839- ben, Calmechieben, Skóciában ő zárta le anyja merevült szemhéjait. Mindössze öt esztendős volt akkor, de nem akadt más, aki megtegye. Rettentő lassan csuklottak rá a szemhéjak anyja kihamvadt tekintetére. Mint a himlőoltás hegeit, úgy viselte egész hosszú életén keresztül emlékezetében anyja tágrameresztett, halott tekintetet, amelynek makacsul ellene feszült a szemhéj, a lehúnyni nem akaró szempilla. Szürke szemek voltak, akárcsak a mama szemei, de mélyen bennülök, üregesek. Halottak lassú körmenete vonult el a mama nyolcvanhat esztendejének távoli emlékösvényein. Bátyjai haltak meg, egyiket egy takácssztrájk alkalmával lőtték agyon. A golyó ütötte sebből a meleg vér a mama meztelen alsókarjára ömlött. A patakzó vér - azt érezte - örök időkre a karjára tapadt, mint valami kötés. Hatvanöt esztendeig viselte ezt a kötést. Néha ő maga begörbítve tartotta a karját, mint akinek be van pólyálva.