A nagy menet [antikvár]

"- Bevallom, egy ideje már megszoktam az otthontalanságot, hogy minden reggel másutt ébredek. Hogy egész nap menetelünk, aztán tábort verünk, aztán menetelünk tovább. És ha egy folyóparton belebotlunk az ellenségbe, harcolunk egyet, aztán eltemetjük a halottainkat, és menetelünk tovább. - Viszik magukkal a világukat - mondta Emily. - Igen. Mindenünk megvan, ami csak kell a civilizált életmódhoz - felelte Wrede. - Vannak utászaink, van szállásmesterünk, kantinunk, vannak szakácsaink, zenészeink, orvosaink, ácsaink, segédeink, fegyvereink. Mit szól hozzá? - Nem is tudom. Mindenem odaveszett ebben a háborúban. Az állandóságot most már nem a városi épületek mozdulatlanságában látom, hanem éppen a gyökértelenségben, a folytonos mozgásban. A változékonyságban. - Képzeljük el magunkat úgy, mint egy nem emberi létformát... Mint egy hatalmas, százezer láb hosszú, gyűrűs testet, amely hernyómozgással halad előre, napi tizenöt mérföldes sebességgel. Ez a csőszerű lény csápokkal tapogatja le maga előtt az utak, a hidak felszínét. Lovasokat használ tapintószervnek. Mindent felzabál, ami az útjába kerül. Hatalmas lény, pöttömnyi aggyal. Az agy pedig nem más, mint Sherman tábornok, akit soha életemben nem láttam." Az amerikai polgárháború negyedik évében, 1864 őszén az Unió tábornoka, William Tecumseh Sherman végeláthatatlan menetben masíroztatta az északiak egyik hadtestét a keleti part felé. E hatvanezres sereg döntő csapásokat mért a Konföderáció erőire, a hátuk mögött már lángokban áll Atlanta; amerre vonulnak, begyűjtik a terményt, az állatokat; kifosztják, majd elpusztítják a városokat, a falvakat, felégetik az ültetvényeket, hogy elvágják a lázadók utánpótlását. Doctorowot nem elsősorban Észak-Dél háborújának oka, nem is a rabszolgaság szörnyűségei foglalkoztatják, hanem az, hogy a hadsereg, egy új világ felé trappoló romboló gépezet nyomában miként támad az űr, és hogyan kezd alakulni az emberek egy ideiglenes, szinte abszurd közössége. "Aki elég figyelmesen nézte az emberek, kocsik, ágyútalpak, hintók, bricskák és kétlovas csézák menetét, annak észre kellett vennie, hogy nem csupán egy hadsereg, de egy egész gyökere vesztett civilizáció felvonulása ez. Mintha egyszer csak fogta volna magát, és útra kelt volna az egész emberiség: a kézikocsit vonszoló vagy önmagukat ökör módra kordé elő fogó fekete nők és gyerekek együtt vonultak a fölösleges holmiktól roskadozó pompás hintók utasaival, a déli polgárokkal. Amerre Sherman hadserege elvonult, mindenki földönfutóvá lett. Az emberek azért csatlakoztak a menethez, mert nem volt hová menniük, s a nyomukban már jöttek is a következők." A már tizedik regényével jelentkező szerző szinte filozofikus gondolatmenetéhez mesteri módon illeszkedik a lebilincselően izgalmas meseszövés. Az Íliász világa és az Elfújta a szél éppoly agyafúrtan sejlik fel a háttérben, mint egyfajta polgárháborús Cantzerburyi mesék, melynek szereplői a szappanoperák gyors vágásai szerint bukkannak fel újra és újra. A mintegy két tucat ragyogóan kidolgozott karakter egyszerűen felejthetetlen: köztük a végletekig hiú Sherman; a gyönyörű, okos és céltudatos fehér bőrű rabszolga, Pearl; Sartorius, egy rendkívüli ezredorvos; vagy Arly, egy minden hájjal megkent falstaffi figura - vígjátékba illő vég nélkül. A nagy menet Doctorow kezében igazi remekművé válik: reflexió mindennapi aggodalmainkra, arra, hogy biztonságérzetünk egyik pillanatról a másikra semmivé válhat, hogy világunk változékonysága a civilizációt bármikor visszasüllyesztheti a nomád tudatba.