A nagy örökség [antikvár]

Részlet a könyvből: Családunkban nemzedékről-nemzedékre szinte sorsszerűen ismétlődik, hogy a család egy-egy férfitagjának rendkívüli, egész életét átformáló szerelmet rendel sorsául a végzet. Ez a szerelem aztán, hol jótékony, hol pedig pusztító, mindent megsemmisítő, akár a lávaömlés vagy a kénköves mennykőcsapás. Ükapám schleswig-hollsteini gróf volt. Miután elvégezte az orvosi egyetemet, főúri rangjához, nemes testi- és lelki-adottságaihoz, s nem utolsó sorban a kor szelleméhez illően, felvételét kérte az udvari testőrségbe. Már főhadnagy volt, mikor kivételes sikereket ígérő pályáján gátat vetett elébe az a szerelem, melynek külső körülményeiben rendre változó, de lényegében tökéletesen azonos mása azóta úgy jár vissza közénk, olyan rendíthetetlen következetességgel, mint héthatárt becsavargó denevér holdjöttekor az odújába. Mathilde Wesenburg bárónő szépségét - igy hallottam mindig - a fejedelemség határán túl is csodálattal emlegették...