A nagy utazás [antikvár]

Részlet: I Összezsúfolt testek a vagonban, nyilalló fájdalom a jobb térdben. A nappalok, az éjszakák. Minden erőmet megfeszítem, próbálom számolni a nappalokat, számolni az éjszakákat. Talán világosabban fogok látni. Négy nap, öt éjszaka. De, úgy látszik, rosszul számoltam, vagy éjszakává változtak a nappalok. Túl sok éjszakám van: felesleges éjszakáim. Reggel kezdődött az utazás, igen, ez biztos reggel kezdődött. S aztán az a nap. S aztán az éjjel. Feltartom hüvelykujjamat a vagon félhomályában. Hüvelykujjam jelenti azt az éjszakát. Aztán egy másik nap. Még Franciaországban voltunk, a vonat alig haladt előre. Hangokat hallottunk néha, vasutasok hangját az őrök csizmájának dobbanása mögött. Felejtsd el azt a napot, a reménytelenség volt maga. Még egy éjszaka. A mutatóujjamat is feltartom a félhomályban. A harmadik nap. Még egy éjszaka. Bal kezem három ujja. És aztán a mai nap. Négy nap tehát s három éjszaka. A negyedik éjszaka felé haladunk, az ötödik nap felé. Az ötödik éjszaka, a hatodik nap felé. De hát mi haladunk? Mozdulatlanok vagyunk, összezsúfolva, az éjszaka halad, a negyedik éjszaka halad leendő mozdulatlan holttesteink felé.