A nagyúr [antikvár]

Részlet a könyvből: "Az alkonyati nap utolsó sugarai végigsimították a ház felső emeletének keskeny ablaktábláit. És ez a messzi tengerekről idáig hatoló fémes fény behatolt a nagy, kopár hálóterem legrejtettebb zugába is. a kőlapokkal kirakott padlón szalmazsákok feküdtek. A szalmazsákokon gyerekek kuporogtak. Már megették sovány vacsoralevesüket és fáztak. De eszükbe sem jutott, hogy gyerekes vidám hancúrozással, jókedvű ugrálással fejezzék be a napot, bár ez kissé átmelegíthette volna őket. Egymáshoz préselve kuporogtak a szűk helyen, vállukra húzták a vékony ágytakarót, sugdolództak vagy halkan veszekedtek és néhányan időnként alig hallhatóan felzokogtak. A szemközti házak felfogták a napsugarakat és nem engedték, hogy behatoljanak az egy emelettel mélyebben fekvő kis szobába, ahol Mr. Burdock, az árvaház gondnoka az ablak mellett üldögélt és a közeledő alkonyatba bámult. Az imént kocsizörgés ütötte meg a fülét. Ó, hogy gyűlölte ezt az ismerős hangot! Mögötte, az asztalon még a vacsora maradványai hevertek. Szorosan mellette a felesége ült. Az asszony keskeny, sárgásan csillogó arcán egy pillanatig benső izgalom tükröződött, mg lopva, titkolt bosszúvággyal figyelte férjét, de azonnal eltűnt ismét, amint Burdock hirtelen megfordult. Időközben a kocsi megállt a ház kapuja előtt, amely fölött, a fekete táblán nagy gótikus betűk hirdették: Galilea-otthon."