A napló [antikvár]

Részlet a könyvből:Ma, január 7-én, születésem napján, elhatároztam, hogy életemet teljesen átalakítom.Nevem Louis Salavin. 40 éves vagyok. Nős. Feleségem a legszelídebb és leggyengédebb aszszony. Az égvilágon semmi kifogásolni valóm nincs rajta, néhány apróság kivételével, amiket életem ily ünnepélyes percében csúnyaság volna felhánytorgatni. Kimondhatatlan boldogság, hogy anyám még életben van. Már nagyon öreg. Csodálatos teremtés, maga a tökéletesség. A sors megőrizte számomra, engem, méltatlant, ebben a kegyben részesített. Szándékosan s értelmének teljes tudatában használom a méltatlan szót, abban a reményben, hogy utoljára alkalmazom most magamra.Gyermekem is volt, fiú. Elvesztettem. Szeretnék Jób módjára felkiáltani: Isten adta, Isten elvette, áldott legyen az ő neve! Sajnos idestova már huszonöt éve hiányzik belőlem a keresztény hit s be kell vallanom, hogy gyermekem halála kétségbe ejtett. Igazságtalanság, nincs rá orvosság. Gyanakvó természet vagyok, nem is volt hát sok barátom. Kettőt közülük mégis meg kell itt említenem. Az elsőt, ifjúkori pajtásomat, Octave Lanouenak hívták. Még él; azért beszélek mult időben róla, hogy ezzel is kifejezzem, hogy Lanouenak, az én Lanouemnak vége, hogy többé nem szeretem őt.