A napos út [antikvár]

Részlet a könyvből: Corrie May Upjohn nekitámaszkodott néhány jókora gyapotbálának és a vizén ringó bárkákat nézte. Szerette a kikötő nyüzsgését. Szívesebben nézte a gyapotrakodást s az úszó palotákból kiszálló utasokat, mint akár a színházat. Az udvarlóját várta s örült neki, hogy éppen itt adott neki találkozót. Corrie May tizennégy éves volt. Karcsú, fiatal teremtés, szép kis lába formás maradt még így is, hogy mezítláb járt s csak télidőn vett fel cipőt. Kék mosóruhája illett a szeme színéhes meg aranyszőke hajához, de napbarnította arcához is. Teli ajka egyenesvonalú volt, kedves, de határozott kifejezésű. Bizony, nemcsak Budge Foester vetett szemet reá. Corrie Maynek ő tetszett a legjobban, de úgy gondolta, még jó darabig eltréfálgat egyikkel-másikkal s válogat, amíg lehet. Könnyű szél jött a folyó felől s megsimogatta az arcát. Corrie May mélyet lélekzett. Szerette a folyót. Mintha az egész világot látta volna innen a kikötőből, egy csapásra. Szép gőzhajókat, amik úgy hajbókoltak a hullámokon, mint holmi előkelő hölgyek, könnyű kis ültetvényes-bárkákat, melyek hol itt, hol ott bukkantak fel a többi útjában. Hatalmas gőzösök is jöttek, idegen zászlókkal az árbocrúdjaikon, ezek gyapotot szállítanak majd messze földre. Rabszolgahajók, melyeknek mélyéből négereket vezettek ki hosszú sorban a kikötő fölötti vásártérre, úszó mulatók, - ezek ide-oda úszkáltak várostól városig, míg az ájtatos és erkölcsös emberek meg nem látták és tovább nem űzték őket, SÍI vándorkereskedők bárkái, kuruzslók csónakjai, akik csodálatos gyógyszereiket hirdették, meg a jégszállitó hajók messze északról.