A Názáreti I-III. [antikvár]

ELSŐ FEJEZET. Nem az emlékezőtehetség, hanem éppen az ellentéte, a felejtés képessége szükséges feltétele az emberi létnek. Ha igaz a lélekvándorlás tana, a lelkeknek, mikor egyik testből a másikba költöznek, a felejtés tengerén kell átkelniök. Zsidó vélekedés szerint ezt az átkelést egy angyal intézi, akit a felejtés angyalának hívnak. De megtörténik néha, hogy maga a felejtés angyala elfelejti kiirtani emlékezetünkből a korábbi világ nyomait s aztán egy másik életre való töredékes emlékezések kísértenek érzékeinkben. Mint szakadozott felhők vonulnak a lélek dombjai és völgyei felett, furcsán beleszövődve mindennapjaink eseményeibe. Lidércnyomások alakjában lépnek fel a valóság közepette és ágyunkban látogatnak meg bennünket. Olyan ez, mintha az ember rádióhangversenyt hallgatna s hirtelen egy idegen hang tolakodna közbe, mely más éterhullámon jár és más dallamot hordoz. Az ajtó előtt álltam s a folyosó félhomálya ellenére is el tudtam olvasni a krétával odamázolt I. H. S. betűket. Nem lehetett kétségem aziránt, hogy itt keresztény, pontosabban szólva katolikus lakik, ö maga nyitott ajtót. Dohos levegő áradt rám, régóta felhalmozott ócska dolgok és poshadó papír penészével átitatott levegő...