A neandervölgyi főkönyvelő [antikvár]

Részlet: CSENDES EMBEREK 1. Ködös téli délután. Egy láthatatlan toronyban harangoznak, az utcalámpák vörös ködudvarai alatt árnyakként imbolyognak a járókelők. Idebenn az üzletben álmosítóan mormol a kályha, síkos selymek, színes kartonok és sötét szövetek alusznak a polcokon, a pénztár fölött falinaptár mutatja a mai napot; 1931 december 8, szerda, a kasszában, künnfelejtett nyelvvel, valami szerelmi regényt olvas Lidi kisasszony. A pult előtt állok és érzem a szövetek fanyar szagát. Néha behunyom a szemem s elgondolkozom, ilyenkor eszembejut, hogy tegnapelőtt múltam huszonnyolc esztendős s azon veszem észre magam, hogy sóhajtok. — Türelem, — gondolom és végigsimítok homlokomon -i— mindennek eljön majd az ideje. összerezzenek és bűntudatosan lehajtom a fejem. Én most apám halálára gondoltam. 2. A bolt ajtaja nyílik, ködszag csap be az utcáról. — Kezeit csókolom, — hadarom a belépő hölgy felé s udvarias hajlongással mosolygok. Kissé merev és fagyott mosoly ez. A hölgy biccent és lassan a pultig jön előre. Lidi kisasszony elteszi a könyvet és gépies mosollyal ő is köszön. — Parancsol, nagyságos asszonyom? Mivel szolgálhatok? — kérdem és lopva az arcába nézek. A fiatal hölgy arca sápadt, kékesfekete haja a kis sapka alatt simára fésülve, rövidke bundát visel és hangja halk, kissé gyerekes. Pillantásunk találkozik és úgy gondolom, a szeme inkább szürke. Látom, hogy elpirul és kissé zavartan meg- 5