A nemes, istenfélő és szépséges bolognai kisasszony Cornélia di Bentivoglio szomoru és vidám története [antikvár]

Két előkelő spanyol nemes, Don Antonio de Isunza és Don Juan de Gamboa, két jóbarát, korra és észre egyformák, együtt tanultak a salamancai egyetemen. Fiatalok voltak, s mivel a vér heve hajtotta őket és szerettek volna, mint mondani szokás, világot látni, és mert azt hitték, hogy a hadi pálya, mely mindenkinek díszt szerez ugyan, mégis olyanokhoz illik legjobban, kik jó családból származnak és nemes vér ivadékai, elhatározták, hogy abbahagyják tanulmányaikat és Flandriába mennek. De már akkor értek oda, amikor a béke helyreállott, vagy legalább is a tárgyalások a közeli béke reményével kecsegtettek. Antwerpenben levelet kaptak szüleiktől, melyben ezek értésükre adták, mennyire rossz néven vették, hogy tanulmányaikat megszakították és nem értesítették őket róla; így nem biztosíthatták nekik az utazásra azt a kényelmet, melyet származásuk megkövetelt volna. Végül is az ifjak szívükre vették szüleik bánatát, s elhatározták, hogy visszatérnek Spanyolországba, mivel úgysem volt mit tenniök Flandriában. Előbb azonban meg akarták nézni Itália leghíresebb városait. Sorra is látogatták valamennyit. Elérkezvén Bolognába, csodálattal szemlélték a híres egyetemen folyó előadásokat, és szerették volna itt folytatni tanulmányaikat. Értesítették róla szüleiket, kik ennek nagyon megörültek, fényesen ellátták őket, hogy mindenki tudomást szerezzen családjukról és származásukról. Az első naptól kezdve, hogy az iskolában megjelentek, híre ment előkelő és nemes voltuknak, eszüknek és jó nevelésüknek. Don Antonio alig volt még huszonnégy éves, és Don Juan sem haladta túl a huszonhatot.