A nemzet napszámosai [antikvár]

Magamnak kell elbeszélnem ezt a történetet és csak azt sajnálom, hogy nincsen nótája, hogy hadd ríkatna meg benneteket, mikor az első cigány tizenkettedmagával végighegedülné. Szép lassan kezdődnék a nóta, az első hegedű után alig merne megszólalni a többi, kivált a nagybőgő, mely úgyis csak kullogva megy a többi után, hogy ő se maradjon otthon, ha a többi elment; a klarinét is alig merne megnyikkanni, mely a többinek a szomorúságából egymaga mert kivigyorogni, összelótván-futván a sok hangon, mintha mindig csiklandoznák; míg a három kontra a sarokba húzódván, csak nyögni segítene. A cimbalom lenne a legelső kisértő, mintha legjobban megférne benne az az ötvenesztendős küzdelem, amit elmondani kívánok és csak annak az egy embernek a keze után szólal meg, aki két kis fának begöngyölt végével érintvén a beszédes húrokat, olyan szépen csalja ki a hangot, míg az avatatlan kéz legelső ütése rögtön agyonverné. Hosszú útra megyek, apáink erkölcsét akarnám elhozni a múltból, bárcsak valamennyien eljönnétek velem. Nem hívok senkit, hanem aki nem lát példát a mult tetteiben, aki nem talál teeendőt a jelenben és nem akar áldozni a jövendőért... kérem ne jöjjön el.